Rólunk

1994-ben vásároltuk meg azt a tanyát, ahol az állataink laknak. Az első kecske párt azonban csak 2004-ben vásároltuk. Ekkor kezdődött minden...Immár tíz éve foglalkozunk a kecskék tartásával. Az első bak nemrég hagyott itt bennünket és költözött az örök kecske vadászmezőkre végelgyengülésben. Sok szép picit nemzett nekünk, hálásak vagyunk neki. A tíz év alatt több generáció nőtt fel nálunk. Tavaly sikerült beszereznünk két búr bakot, akiktől gyönyörű színű picik születnek változatos színekben. Nagyon sok feladatot és munkát kell elvégezni az állatok körül, több alkalommal értünk el lelki holtpontokat, amikor úgy gondoltuk talán abba kellene hagyni a kecsketartást, de sosem bírtuk megtenni. Ha elképzeltük, hogy állatok nélkül éljünk, az istálló üres legyen, a szívünk belesajdult. Inkább előre felé megyünk, és még több fejlesztést, szebb, jobb termék előállítást szeretnénk. Az állatokat nem adjuk-vesszük, az egyedeink saját nevelésűek. Tevékenységünket őstermelőként és Aranykalászos gazdaként végezzük, tagjai vagyunk a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának.